A
Makón tett sétánk után már indultunk Szegedre elfoglalni a szállásunkat, amit ajándékként kaptunk valamint egy felejthetetlen hőlégballonos sétarepülést is, amit itt is köszönünk szépen. A szállásunk egy nagyon szépen berendezett, több szobás apartman volt, a
Belváros Anna-kúti Apartman, egy belvárosi épületben, rendezett udvarra néző ablakokkal, ezáltal nem csak kényelmes, de csendes is volt. Szomszédságában az Anna Gyógy- Termál- és Élményfürdő működik.
Másnap egész délelőttös sétát tettünk Szeged belvárosában, a hangulatos parkokkal, szobrokkal, szökőkutakkal tűzdelt, gyönyörűen rendben tartott házak, paloták között. És persze felkerestük Szeged jelképét, a csodálatos Dómot is, megnéztük kívül-belül.
Mindent felkerestünk a városban, amiről tudtunk, érdemesnek találtunk, és belefért az időnkbe, mert délután következett a hőlégballonos sétarepülés. De ez majd a következő bejegyzés lesz, egyben a mórahalmi és szegedi nyaralásunk utolsó programja is.
Nagyon sokat fényképeztünk, mert első alkalommal jártunk Szegeden, így most sok képet tettem fel, de érdemes végignézni őket...
A felvételek 2023. szeptember 9-én készültek.
 |
Az épület, ahol a szállásunk volt...
|
 |
Kényelmes, hangulatos, jól felszerelt szállásunk a Belvárosi Anna-kúti Apartmanban
|
 |
A konyha
|
 |
A fürdőszoba
|
 |
Kilátás a szobánkból a gyógyfürdőre
|
 |
A szépen felújított bejárati kapualj...
|
 |
Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő... |
 |
A Gróf palota, szemben a szállásunkkal...
|
 |
Közelebbi részletek a díszes palotáról...
|
 |
Egy másik szép épület a Tisza Lajos krt másik oldalán, a Tóth palota, a szállásunkkal szemben
|
 |
Elindultunk a városnézésre: a Széchenyi tér
|
 |
Deák Ferenc szobra
|
 |
Az Államkincstár épülete előtt IV. Béla szobra...
|
 |
Szobrok, szökőkutak a Széchenyi téren
|
 |
Mögöttem a Városháza...
|
 |
A Sóhajok hídja...
|
 |
Eklektikus épület, a polgármesteri hivatal irodáival
|
 |
Klebelsberg Kunó szobor
|
 |
Vásárhelyi Pál szobra...
|
 |
Városnéző kisvonat
|
 |
"Karnevál herceg"
|
 |
"Udvari bolond"
|
 |
A Klauzál tér...
|
 |
Kárász utca - a Capella kávézó
|
 |
Kossuth Lajos szobra...
|
 |
Díszkút a Klauzál téren...
|
 |
Szobrok a Kárász utcában
|
 |
A Dugonics tér
|
 |
Dugonics András szobra (Izsó Miklós műve)
|
 |
Honvéd téri református templom
|
 |
Aradi vértanúk tere - a Szegedi Tudomány Egyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola...
|
 |
Hősök kapuja - SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium...
|
 |
Aradi vértanúk tere - Feri Rákóczi Ferenc szobra előtt 😊
|
 |
Rákóczi Ferenc szobra |
 |
Dóm tér - Nemzeti Emlékcsarnok... |
 |
Gróf Bánffy Miklós és Schulek Frigyes
|
 |
Gárdonyi Géza
|
 |
Verancsics Antal és Berzsenyi Dániel |
 |
I. Ferenc József
|
 |
Mária Terézia
|
 |
Bessenyei György
|
 |
Báthory István és Bethlen Gábor
|
 |
A Dóm kívülről...
|
 |
...a vele szemben lévő épületen lévő óra
|
 |
A Dömötör torony...
|
 |
A Dóm szomszédságában a Szent Miklós Szerb Ortodox templom |
 |
Közelebbi részletek a Dómról...
|
 |
Szent István szobra a homlokzaton
|
 |
Szent László szobra a homlokzaton
|
 |
A Dóm tér a Dóm felől nézve
|
 |
A díszes bejárat
|
 |
A belső tér...
|
 |
Klebelsberg Kunó síremléke
|
 |
A főoltár
|
 |
A Szent Gellért oltár - középen Szent Gellért és Szent Imre, bal oldalon Szent István, jobb oldalon Boldog Gizella |
 |
A bejárati ajtó
|
 |
Ismét a Dóm térről...
|
 |
Híd a Tiszán, Újszegedre - a Belvárosi híd...
|
 |
A vízszintek az árvizek idején
|
 |
Újszeged |
 |
A Móra Ferenc Múzeum...
|
 |
A Milkó palota
|
 |
Tóth Péter-ház |
 |
Palota az Oskola utcában
|
 |
Ismét a Klauzál tér... |
 |
Szökőkút a Dugonics téren...
|
 |
SZTE Állam és Jogtudományi Kar
|
 |
Magyar Ede tér - a Magyar Királyi Szegedi 3. Honvéd Huszárezred emlékműve
|
 |
A Magyar Ede építész tervei alapján készült Reök palota... |
 |
A Tisza Lajos krt
|
 |
A MÁV Igazgatóság kertjében álló 375-ös univerzális gőzmozdony
|
 |
A Kálvin téri "kakasos" református templom...
|
 |
Háttérben a református templom, szintén a körúton, közel az apartmanunkhoz
|
 |
A Református palota...
|
 |
Wass Albert szobra a Kálvin téren - Tóbiás Klára alkotása
|
 |
A Szent István téri Víztorony...
|
 |
Zsigmondy Béla gépészmérnök szobra a víztorony mellett Tóth Sándor alkotása
|
 |
Magyar Ede építész szobra a víztorony mellett - Beliczay Mária alkotása
|
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése