2021. május 17., hétfő

Az első Magyarországon megtartott Kurultáj 2008-ban, Bösztörpusztán - a Magyarok Asztala


Egy kis nosztalgiázásra hívom az ez iránt érdeklődő kedves olvasóimat. 2008-ban tartották meg első ízben Magyarországon a Kurultáj elnevezésű rendezvényt. Mi is ott voltunk. Augusztus volt, és hőség.

2008. augusztus 8. és 10. között került megrendezésre Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán a Kurultáj, a Magyar-Madjar törzsi találkozó. Augusztus 10-én, a délután fénypontja volt a Magyarok Asztala elnevezésű estebéd, ahol a magyarok vendégül látták a kazahsztáni madjar törzs képviselőit egy fejedelmi lakomával.
A menü első fogása egy kecske, juh és tehénsajtból álló sajttál volt. Ezt követte a bika hús, here, galamb és sokféle zöldség felhasználásával készített leves. Ezután hozták a racka bárányból, szürke marhából és halból álló sülteket, valamint a slambucot. És persze volt gyümölcs is, mint egy terülj, terülj asztalkán... 
 
"A Kurultaj szó illetve ennek változatai az altaji nyelvekben (ezen belül főként a különböző török nyelvek nagy részében) törzsi gyűlést jelent. Ez a szó a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovasnomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt. A lovasnomád magyar törzsek is tartottak törzsi gyűléseket (ezt a korabeli bizánci és arab források is megemlítik) amelyek fontos szerepet játszottak a közösség életében. Ilyen törzsi gyűlésen döntöttek sok fontos kérdésben illetve ilyen alkalmakkor találkoztak a különböző törzsek vezetői, valamint gyakran a több törzset is érintő hadivállalkozásokról tanácskozhattak.
Tehát a törzsi gyűlés az ősi magyar kultúra része. A magyar irodalmi múltban is szerepel néhány utalásban, valamint Jókai Mór, Bálványosvár című regényében, ahol leírja: ”a székelyek körültajt ültek”.
Ma a Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg.
Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző ( főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan."
 
fenti idézet: innen 

Ebben az első részben szeretnék egy kis ízelítőt adni erről a lakomáról, és a forgatag hangulatáról, ahol kézműves kirakodó vásár is várta az idelátogatókat. A következő sorozatban pedig a napközben megtartott lovas bemutatókról készített képeinkből néhányat....

A felvételek 2008. augusztus 10-én készültek.


A Magyarok Asztala


Elkezdődött a lakoma...


Slambucok sora



















A madjarok egy csoportja

Kurmangazi Sokpituli, a madjarok egyik vezetője




A roskadásig megtelt asztal




Tiszti (Gergely István) most már az asztalnál ül, korábban ő mondta az asztali nyitó áldást



Bíró András Zsolt, antropológus, aki a kutató expedíciót vezette a torgaji madjarokhoz



Rózsa Péter és a barantások vezetője, Vukics Ferenc




A húsleves


Bográcsok slambucokkal

Pörkölt






A háromféle sültet tartalmazó tál (racka bárány, szürke marha és hal)



Az étkek piros-fehér-zöld díszítéssel






Slambuc








Az egész napos vásári forgatag....