Öt szép napot töltöttünk a ragyogó napsütéses vénasszonyok nyarán először Mórahalmon, majd a hozzá közeli Szegeden. A szegedi két nap szállást és egy felejthetetlen hőlégballonos sétarepülést ajándékként kaptuk, amit itt is köszönünk szépen!
Aztán egy nap itthon következett, csak azért hogy újra becsomagoljunk, és szintén 5 napra elutazzunk a Balaton-felvidékre, de ezek a képek majd Dunántúl blogomon lesznek láthatóak....
Pihenni sajnos, vagy inkább szerencsére nem értünk rá 😀, mert olyan zsúfolt programot terveztünk be, és az időjárás is engedte az egész napos talpon létet a mindennapos kb. 30 fokban. ...
Mórahalom egy kellemes kisváros, nagy idegenforgalommal, ami a Szent Erzsébet Gyógyfürdőnek köszönhető. Szép sétát tettünk a városban, egyik
este finomat vacsoráztunk egy étteremben.
Még a szállásunk elfoglalása előtt tettünk egy 10 km-es sétát a Mórahalom határában lévő Nagyszéksós-tó körül, a
Bivalyrezervátumban. Bivalyokat ugyan csak nagyon messziről láttunk, viszont rengeteg madarat igen. Ezek a képek most itt alább láthatóak.
Utána az Ezer Év Parkja, a következő napokon a Szegedi Vadaspark, majd Mártély, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged belvárosa következett. Az út fénypontja a hőlégballonos sétarepülés volt, amit kicsit izgatottan, de nagy örömmel vártunk. Felejthetetlen élmény volt a lemenő nap fényében 1000 m magasságban repülni! De ezek majd a következő bejegyzéseimben lesznek láthatóak....
A felvételek 2023. szeptember 6-án készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8tqX0TsIuG4AdiWcqPLJZREl5Cn2228rJwicrz5huxMbpXStePtrF8Pk5jz-120kX9C-c9zZZzjXQ8zMe4VdUeJn7f8LfiKIru66e_JKUhNz0ezC2AMwjRWmFuq7PlIKHtw5K5DA7EoGPznFyjNIDvYFw_URExi8wq84lI5CBlcvXBecm1C0zmNcfITQ/w640-h386/1-2023_0906_122550.JPG) |
A Bivalyrezervátum bejárati kapuja. Vigyázat!!! - aki a bivalyokat és a madarakat szeretné csak megnézni, az ne menjen itt be. Becsapós volt, mert ide vezetett a rezervátum táblája, és egy nyíl is volt jobbra. Itt elindultunk, és több mint 9 km-t gyalogoltunk, mire visszaértünk ugyanide. A madarak megtekintéséhez csupán 100-200 méter kellett volna balra gyalogolni...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0ARbUxnDH1ICVLbn0SaLyInFDwZ0xykqYWTpV03Uw93MJCWU4bp-yYHeYP3oaEZDSNjQAZamWSeLYEr_tfIVuImWAuEYfnNEFEbtl1Vtn3RlWtnAqu0oWWPvm7Ai5otDGe4eapm9gSL6mBAzFRZs5A42jqR3hovyOSga3uYZVUfo5g090ePGKTk0to1E/w640-h176/2-2023_0906_094649.JPG) |
Így körbesétáltuk a nagy szikes tavat, bár közel menni a vízhez sehol sem lehett
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiT5sKKCiUBxYyKz9scvxiTz7isBgptIYtGjnwynMVQryupbL1gL5DWAudJ1e5OvlsB9x2la5wKUTNmdb33cpuNpCVo5HW1FFKtkCFVCUmJk7lBLst0eJkG0R3LSt8oPtxuPqHIytns-jD9cH5E53aNkkYq3xFqHPKadcLAvnjpl8vDpHnVN0QgQKQ51kI/w640-h360/2023_0906_094129.JPG) |
De láttunk birkanyájat... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj2uGEOIXPymcEPBPSLp6m6b2HNmxV0JtTocy3PPBnG5GKuL0WagTwYBQ047vVIhhCUAnzE499kNM0slXWGuEWliaPxZXezdlvm_ET-VcQjvtGbPwsK2CQjwmB2qRMiFHe-w7kTm29BDsifG3IM_rz3ayGaz-dZiqSwbEytj_cNE9GeMCUCnzyynZoMJU4/w640-h396/2023_0906_095603.JPG) |
A madarakat innen is nagyon messziről láttuk csak
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjztCrg9jhqeu6xzCdJxjSig17eTQHYgCEWlZfqlAb6zZ-L8SgLSyJM_AJnrp8FElhsdL_JauaRPNc3G5hlOv8zhrnphA7m3I0_t2Qbn8cHS3QIcdjng9aCbfoV2Zn4rIc7IvOFq1lv71orr4s-HkJElpNTc1kDJ3JKDL2a-21Y-ye4NVbQMTgNzuE4kQM/w640-h360/2023_0906_095847.JPG) |
Felmásztunk a magaslesre is, ahonnan jobb volt a kilátás....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgGe_omKHelekUyf-NNmJV-B3KdJDPb2GXeWl1TrkAaVE2u7uXMg7GfjOFs7mhAClFmgztuCN6TsaJe9oXLNW0ku0Ztaymt9wNXOCB3pUjjacw52AamjUsAztePR2BNqdB1EDwhvCPumnio8gWS2AtUzIpl2gpyqQ9YPjsg5d8xwp-3p-b3VlIKP6suhkg/w640-h480/2023_0906_102322.JPG) |
Tovább a pusztaságban, ahol láttunk őzikéket...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBqe3dWt-PRAlHfcntS1p13_xkuuhH0yP84xKhskl9aCm3wDgqK2DhMaRk1E8amWQZx2bQ4-3eph4heIp0lDk9nlPvm4RYPNAV72yq-Bxmep3_lZ_eM5x5M93FI4pLzt3rJLZG5F8MTFO9dfOUusZUCO5ruRTLo8b2unB6KCW7pSyHCU3XC2-1fnCiaR4/w640-h480/2023_0906_104009.JPG) |
....és egy nyuszit, aki éppen elsprintel
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjUAu1Xe6uhr7D2vL06AN7J0pjlWFne3XyVZSUtL7PxFQjqF3xHHSJTkuHCo8XUgb9Qo-22e0r5IHBPjjGjA2DtvNLUEqPSCDMCI6EBCDsX2y1b2lRkujIt6pNgOv7XWtZHhT1zwPm3z1F0L0F4vGOq6hm2sqtXnqRyl-vH4uKTbXWNdAhLQdpZuIO9zuc/w640-h480/2023_0906_104805.JPG) |
Egy tanya lakója
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1xQk7JmWjGAnIX71MKe_FcRuwknIpPXwaXQZ6pHdxE9aDC-8cXk4SDUAzirH506bzrOB8oGEB0Gcmn30PoN4Yiz9TqZoQjmO5bGV0Z_o093p0E0bAzs3HSM6CIiPeVbZclT9D06GgjsQYQ1vkmHHtpsr1BUFdFVScTdnQfQ_h70vo708jbtgzWQse75k/w640-h432/2023_0906_111351.JPG) |
Egy "luxustanya"....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiFZ7OvSimoBA-iz7JZIIBRNXMtduxaKkWjMWr2glu0ubwLWJOy3RYcsADrckFfaMHe_tWkQ0F1UsVjTqHRmg0uadWj22cZexXKKOJFkSG7QBX-inYWAV6tCS-h2cIE8iEZlSVrhQnhn90-QY7etn9qZ7nWIHRt2b-Y_-hF_ZDTIZjiZ4NpR1CgJjYXUTk/w640-h448/2023_0906_113244.JPG) |
.....és egy másik. Ez sem úgy néz ki, mint ahogy Petőfi idejében kinéztek az alföldi tanyák....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj03N2WO5MR4IVN77kvbAnuTvuncshty5rL8sDSTErnY7j7DQcoyf9GAojUiQ4LsfDZWDoW_5OmGeKa0NDJZr4kjKR7J2BzCQJmanfURdwiFwSbnRFrV4fsXjCBgWKY2hpwLSVbKCmZE3IH9dD1boNxUDWxXekpOMLsi0Esb3lQQAiRjHWHWEOFVHeuWuM/w640-h418/2023_0906_115313.JPG) |
Végre fáradtan, a fél Alföld bejárása után visszaérkeztünk a madarak "tanyájához"
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjlLdKP92GXd2sq3vf613Wz8Abnf3Ld4VSryrmGYseAZWkS3peoeV-cw0Koc-y_Qh3V_gw3YGrtPzaO7xtbAvFstsftC_9XJXpsv7Cx712YdwzcrFxrl9sNePVnWy3oGpuVhFOX1UT-uJd681LZ0wPzo3KyzTxQdSPTlLMqnfDZX6sPDtPZ6sfxfhcm_WQ/w640-h434/2023_0906_115314-115420.JPG) |
A szikes jellegű terület sok fészkelő és vonuló madárnak ad otthont |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQPL3ATMHPAbwR9f3ShX6hzkR2wXrhCAKu18eMgvorf9M7k5cJbKLi3lVAxKtqtNLRHbHygtIhR6OFiOijkDrBUZcVXtnu2rZQxOsTHgStZ9KtuiB9PkKhzTuuT_3aK_yXXcvRfUnxb-EtiRXg2P9yo5gJt4BecZ1zapyVm4kLEdKt1WwCpGrPwPVgM7B7/w640-h360/2023_0906_120109.JPG) |
Feri mögött hattyúk
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnywM6SvoWpLNpnd9tXVtJPyoVDvbIhvA6LDJ7CBHala0PX2Defo61VL7Crdbew5cQJi52bdiMNjTMhaFwGRuoJ0aUouHW2-fvuYOWr_l0ShshOH7EcT7uh_lfCpEFOR9XzF5kpogQLXGsJeXACU0LDFJDeiTMEV5jxzPXZ4SX69d_dWFLTQxryEkK9XM/w640-h360/2023_0906_120355.JPG) |
Ezen a hosszú pallósoron be lehetett gyalogolni a víz közelébe...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdnl72Y2XPyCpSeQ9WtqFS861NVal732bcF6IzcgPhnjzuAoeEvva4iSzGOEuUJA1pnk7lagoXRxwlopNXsR4qMYuFKbTlziWSgs2KKW1SL-udbhll9M2i-Os64TwzHkg0cnqmgqrcaEAkz31ThhWGygW0EeZuAcFho0JxY6TX7lfpBnGWnnWd5TtMS9-s/w640-h360/2023_0906_120558.JPG) |
Mögöttem is rengeteg madár
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-vEAqIIPBFDdNdI7ZzT7ASSi1Lq-MyxrZnQL0rmTKPTuEhGhzlGDpf2U8maUHVks1ggQNpnWbHVJAIfevnegh7FAGX2pG48seB4_JudXe7I4_3xJYilOCN3c_kkJF6CRqkoxVkNtvTEKS08x8O3fs-V7SHGS6osiI9fq-a-oIZGOBuyY6_tP_uCJXNvE/w640-h360/2023_0906_120829.JPG) |
A bivalyok sajnos nagyon messze voltak
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8-P0NX1Y3_IqZKBNhoaP0lMFbfMY7ro4QBgg5BArStrbdzTQnuR0gnAAHPtDa2jl9IDGGiLCyxc5KSh9oVMo19wQX9XRuQRGwFCcsuZX_FK6tS0JD5J61_VnvF3J6koMM8JEEBLiMRYQgG7oCNRs04csicWbPxnzY-K4klIt9NecoLztLW2b4mp5Hm3Q/w480-h640/2023_0906_120947-120723.JPG) |
Földnyelv a tavon...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFzXUfYsQPVSNcWQhIaAtkD6V_szZhU8rvn4hGvc5maev3x9xuSSCYG1D2gSmNX-94Rtn-oLioVfK0uUQkbEw9IACfiwRObbjIpLtwUpaNVbIAnKuup5ehvU6eLUV0QyYSegIGvaBMX-dj_toi0EYDW4hEphZYu1Zgqm5tGMaBVtSSZ8DoQj6KLoUmhPs/w640-h410/2023_0906_121320%20M%C3%A1solat.JPG) |
Végezetül egy vicces kép rólunk, bivalynak öltözve 😁
|
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: