2008-ban tartották meg első ízben Magyarországon a Kurultáj elnevezésű rendezvényt, a Magyar-Madjar törzsi találkozót, mely 2008. agusztus 8. és 10. között került megrendezésre a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán.
A Kurultáj augusztus 10-i záró napján mi is ott voltunk, ami a Pusztai Rókák és a Déli Gyepüvédők (Karcag - Pécs) lovasbemutatójával kezdődött, majd egy buszkasi meccs következett, aztán Könczei Bence (22 éves) barantás lovasbemutatójával folytatódott. Ő Kassai Lajos tanítványa, ami meg is látszott a végrehajtott gyakorlatain.
Ezt követően a délutáni órákban a nagyszabású "magyarok históriája" elnevezésű történelmi életkép következett, 500 résztvevővel. A különböző korok ruházatában és fegyverzetével a bevonulók a történelem egy-egy korszakát idézték meg. Aztán íjászok, dobosok, ostorpattogtatók bemutatója következett, végül Kelemen Zsolt lovasbemutatója zárta a műsort.
A lovasbemutatók után vette kezdetét a Magyarok Asztala elnevezésű estebéd, ahol a magyarok vendégül látták a kazahsztáni madjar törzs képviselőit egy fejedelmi lakomával. Az erről készült képekből egy sorozat az előző bejegyzésemben tekinthető meg,
ITT.
A felvételek 2008. augusztus 10-én készültek.
A Pusztai Rókák és a Déli Gyepüvédők lovasbemutatója és
Könczei Bence lovas baranta bemutatója
![](https://1.bp.blogspot.com/-5nYCRDxb9iE/YLmsol2qjuI/AAAAAAABeMc/H7WpdgxZ5u0JwHbDbvF4sH8dMoq7rDPVACNcBGAsYHQ/w640-h396/2008_0810_103202.JPG) |
Elkezdődött a Pusztai Rókák és a Déli Gyepüvédők lovasbemutatója |
![](https://1.bp.blogspot.com/--d-l3cWmsLE/YLmsppPIOPI/AAAAAAABeMw/GvNGGlVH6SEiqNcbGQ0yKtAfeBN7N0sxQCNcBGAsYHQ/w640-h376/2008_0810_103654.JPG) |
A jurták sora |
![](https://1.bp.blogspot.com/-pTXRpCZOy5o/YLmsrUAKjxI/AAAAAAABeNM/LGlgaNGsc2gxYuiXvXyy3dR9kNmYc1OKACNcBGAsYHQ/w640-h472/2008_0810_104339.JPG) |
A karikát a dárdára kell tűzni.... |
![](https://1.bp.blogspot.com/-g730QcgrAKY/YLmsr6CmhrI/AAAAAAABeNY/984C4wYYzSot0dbrTDpAdMpiGH0I7blZACNcBGAsYHQ/w640-h392/2008_0810_104746.JPG) |
A fűcsomókat fokossal kell "legyőzni"... |
![](https://1.bp.blogspot.com/-HW82laMLp3E/YLmssypRJgI/AAAAAAABeNo/tJ6hPf8nD6MxWN_RbElHQB2iTR6rvyUJgCNcBGAsYHQ/w640-h436/2008_0810_105753.JPG) |
Buszkasi - lovas póló szerűség kitömött kecskebőrrel |
![](https://1.bp.blogspot.com/-E63MCyxLbaA/YLmstvPU8yI/AAAAAAABeN4/yyfY295ifIoqLtPguPReu1Etebe40_iYQCNcBGAsYHQ/w640-h480/2008_0810_111049.JPG) |
Könczei Bence lovas baranta bemutatója... |
![](https://1.bp.blogspot.com/-lkEh0dge280/YLmswgjItuI/AAAAAAABeOo/9JEI1wHjPY0L3d02vm5xPv1rLYsfcME4QCNcBGAsYHQ/w640-h480/2008_0810_112339.JPG) |
Nem könnyű feladat a lovat lefekvésre bírni |
A "magyarok históriája" elnevezésű történelmi életkép
![](https://1.bp.blogspot.com/-nAUG0Jis7OM/YLmuN1X_F9I/AAAAAAABeTw/py8COZoeGacAjDJbs7iEXp-9UbOqoGlfgCPcBGAYYCw/w640-h424/2008_0810_123723.jpg) |
A bevonulás....
|
![](https://1.bp.blogspot.com/-OYElt9ah8wM/YLmuN5X5poI/AAAAAAABeT0/wwBuj4n-89w73btzlcB7Kk0uZJRdwZWaACPcBGAYYCw/w640-h480/2008_0810_123908.jpg) |
A barantások...
|
![](https://1.bp.blogspot.com/-plEDxTgJ5to/YLmuPSf8dII/AAAAAAABePo/IJfsTx08bgMtu84OqYdRrihnCFS5xQ-tgCPcBGAYYCw/w640-h434/2008_0810_124124.jpg) |
200 dobos bevonulása |
![](https://1.bp.blogspot.com/-YDh6JNyXXDA/YLmuPta0T6I/AAAAAAABeT0/7CCwBECjGug4s27jNsfWgxaguKfn1AZ_ACPcBGAYYCw/w640-h442/2008_0810_124139.jpg) |
Lovas harcosok.... |
![](https://1.bp.blogspot.com/-SUL5rEYK6F4/YLmuRVdDKeI/AAAAAAABeQQ/UZ03OrbDSqogy180hTiN6d0MJb8HwQm9gCPcBGAYYCw/w640-h332/2008_0810_125049.jpg) |
A felsorakozott lovasok és gyalogosok a kurultáj vendégei felé néznek |
![](https://1.bp.blogspot.com/-vHmJ2m7zOgA/YLmuS_Cu-uI/AAAAAAABeQo/0_SBuxSZuKEIqVFTSGje1k-3--ZNXqiAgCPcBGAYYCw/w640-h442/2008_0810_130546.jpg) |
A huszárok csoportja |
![](https://1.bp.blogspot.com/-FTp5lP87VEM/YLmuUd85deI/AAAAAAABeRA/95LEIo0oi_wm3i_4cPB7YphiOTarQ2J_gCPcBGAYYCw/w640-h480/2008_0810_130820.jpg) |
A lányok is kitettek magukért |
![](https://1.bp.blogspot.com/-GhOIkyECfbY/YLmuUxW5KNI/AAAAAAABeT0/Ij5HXuuj8nARmgXCTxFlwnd1rmxHN3HggCPcBGAYYCw/w640-h410/2008_0810_131024.jpg) |
A lovasok háromszor kerülték körbe a területet |
Íjászok, dobosok, ostorpattogtatót bemutatója
![](https://1.bp.blogspot.com/-rWHV_fKMcRg/YLmuWbA-iII/AAAAAAABeTw/FJU-6Tqc0-0sJZIOB4aKZKdkemsZ7DMiQCPcBGAYYCw/w640-h480/2008_0810_133226.jpg) |
Készülődnek az íjászok... |
![](https://1.bp.blogspot.com/-rTvhMlMDVrs/YLmuW6QZmrI/AAAAAAABeT0/EnbEqbRPUcE0ZIsU-pSRowu6VGHH8QXGwCPcBGAYYCw/w640-h480/2008_0810_133356%25282%2529.jpg) |
Repülnek a nyílvesszők - 700 íjász egyszerre lőtte ki nyilait |
![](https://1.bp.blogspot.com/-XlBGVrqoFvU/YLmuZFPE4HI/AAAAAAABeSU/mdPFeNx18vU3HATciif44fUslq_nx1SyQCPcBGAYYCw/w640-h450/2008_0810_135759.jpg) |
A dobosok...
|
![](https://1.bp.blogspot.com/-VXO7mtWpSDQ/YLmuZ0gxKzI/AAAAAAABeSg/ODw2Lz_2pIsajqvhRqENwP8XmCG3c2OTgCPcBGAYYCw/w640-h440/2008_0810_142400.jpg) |
400 ostoros egyszerre pattogtatta ostorát.... |
Kelemen Zsolt lovasbemutatója
![](https://1.bp.blogspot.com/-E_3k6QVqPwM/YLmudPsovII/AAAAAAABeTY/T7Kny_-A_jYyD2X5hjsxxfh5loZ8NYe8wCPcBGAYYCw/w640-h436/2008_0810_150841.jpg) |
Kelemen Zsolt éppen egy másik lovat ugrat át, miközben nyilaz |
![](https://1.bp.blogspot.com/-CuVxAInx8gI/YLmudv_QG6I/AAAAAAABeTg/EYSpMNUdSM0-99En2WRs4FcnL24fwjJTACPcBGAYYCw/w640-h448/2008_0810_151115.jpg) |
Kelemen Zsolt viszi Sanyi nevű lovát.... |