2011. április 12., kedd

Tákos és Csaroda - Második kárpátaljai utazásunk, 2011. március 26-31.


2011. március 26-31. között újra a gyönyörű Kárpátalján lehettünk, egy 14 fős kis társasutazással. Nagyon vártuk már a visszatérést, most ismét felkereshettük az ismerős helyeket. A jó szervezésnek, Marikának, a jól felkészült és aranyos beregszászi idegenvezetőnknek, és Jánosnak, a sofőrünknek köszönhetően sok szép helyre eljutottunk, és épségben hazaérkezhettünk.

Az első napon, még a határ előtt meglátogattuk a tákosi "mezítlábas Notre Dame"-ot, a kicsiny, de csodálatos református templomot, ehettünk lapcsánkát és más finomságot, valamint megtekinthettük a csarodai templom freskóit.

A felvételek 2011. március 26-án készültek.


Tákos

A tákosi református templom, a "mezítlábas Notre Dame"

A templom mellett álló fa harangláb

Az 1766-ban épült templom virágokkal díszített, festett famennyezete 58 kazettából áll, 1766-1779 között
Asztalos Lándor Ferenc készítette

Mennyezete és bútorzata is gazdagon festett

A szószék teteje

A templomot díszítő szép hímzésekből egy

Egy szépen festett fakazetta

A templom belseje - hallgatjuk a templomról a néni elbeszélését


Egy újabb hímzett beregi motívum közelről

A szószék teteje, alulnézetből


A szószék

Az asztalosmester "névjegye" a mennyezeten

Az egyik pad turulos díszítése

A templombelső

A karzat


Séta a faluban, Tákoson


Szép faragásokkal díszített híd

A faragott táblák közelebbről




Betértünk egy falusi vendéglátó házhoz finomságokat enni

Babák a ház verandáján

Készülnek a túrós batyuk

A kenyérlángosok, még sütés előtt

Az udvaron álló kemence, ahol gyorsan sültek a jobbnál jobb étkek


Sütik a lapcsánkát

A kertben álló nádfedeles kis filagória belső díszítése


Csoportunk egy része

A nádfedeles kis "kunyhó" előtt állok

Ágasfa köcsögökkel

Kisült a kenyérlángos


Egy közeli kép a kenyérlángosról,  -  vagy más néven langalló  - aminek nagy sikere volt

Hú, ez nagyon finom ...

Én is odaálltam a bábuk mellé


Csaroda

Már Csaroda, a református templom

A templom oldala

A templom tornya közelebbről

A boltív feletti rész közelebbről, 1647-es dátummal

XIII. századi freskó részlet a templom falán

A szószék felső része

Freskók a boltíven

A szószéket borító szép kézimunka

Felirat a mennyezeten

A boltív

Freskók a boltíven

Részlet a szentélyből

A karzat



A templombelső a szentélyből nézve


A templombelső a karzatról nézve



A szószék

A templom bejárata

Még egyszer kívülről a templom

Egy szép régi ház a templommal szemben

A különálló fa harangláb



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lehetett :)))) És milyen sok fini dolgot ehettetek...hm.....megéheztem,míg néztem a kajás képeket :)))))

    VálaszTörlés
  2. Az én gyökereim is ide nyúlnak. A nagymamám szülőfaluja, anyai ágon. Innen járt be leányként Munkácsra gyalogszerrel, lovaskocsira felkérezkedvén, dolgozni, hogy eltarthassa az otthon maradt tíz testvérét otthon maradt tíz testvérét. Ez addig folyhatott, míg az oroszok 44-ben be nem zárták a "kiskaput", a határt és ő a húgával ott rekedt a régi magyar tiszti szálláson, ahol korábban munkát talált.

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük.
    /Esetleg egy olyan oldalelemet /modult is be lehetne rakni, ahol az látogatók bejelentkezhetnének az újabb bejegyzések nyomonkövetésére.
    Minden jót kívánva
    Tamás

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm kedves soraikat. Újabb bejegyzések mostanában nem lesznek, mivel a közeljövőben sajnos nem tervezünk újabb kárpátaljai látogatást. A két utazásunk alatt készített képekből az összes feltöltöttem, amit ide szántam.
    Katalin

    VálaszTörlés