2014. május 15., csütörtök

A híres hortobágy Kilenclyukú híd, a Hortobágyi Csárda és környéke - Debrecen környéki kirándulások, 2013. október 29-31.


Utunk harmadik napján már indultunk hazafelé. De előtte még megálltunk a Hortobágyon, ahol bőven akadt látnivaló. S mivel még nem jártunk itt, volt is mit megnéznünk...
Először a Kilenclyukú hidat és a Hortobágyi Csárdát jártuk körbe, ezek a képek láthatóak most itt. Utána sétáltunk még a környéken, megnéztük a Pásztormúzeumot és a Körszin kiállítását, végezetül a Pusztai Állatparkot. De ezek majd a következő bejegyzésekben lesznek láthatóak.

A felvételek 2013. október 30-án készültek.


A Kilenclyukú híd és környéke

A Kilenclyukú híd 1827. és 1833. között épült, klasszicista stílusban, Povolny Ferenc tervei alapján, egy régi fahíd helyén. Teljes hossza 167,3 m, utoljára 2009-ben újították fel. A híd a világörökség része.

Itt értünk be Hortobágy településre

Egy, még mindig épülő ökumenikus templom

Itt van a kényszermunkatáborba elhurcoltak emlékhelye is

Emléktábla a templom falán

A templom belseje

A Hortobágyi Csárda, a híd közelében...





Szobor a csárda előtt -  a "Pásztorfiú"


A Kilenclyukú híd

Lelátás a híd mellől...


Táblák a hídon...


A hídon gyalogosan sajnos nem lehet végigmenni


Ketten a híd előtt


A híd távolabbról....




A "Vízhordók" szoborcsoport, mögötte a Kilenclyukú híd látható. A szobrok a pusztai emberek legjellemzőbb viseletét is jól ábrázolják. Somogyi Árpád alkotásai.

A szobrok közelebbről...






"Juhászok szobra" - szintén Somogyi Árpád alkotása, 1983-ból



A Hortobágyi Csárda Múzeum

Több mint 300 éve várja az utazókat az egykori sóút mellett, a Kilenclyukú híd tövében ez a gyönyörű, nemrégiben felújított műemléképület, mely a világörökség részét is képezi. Történetét, a vándorok életét, a pusztát felfedező nagyjaink alakját bemutató kiállítás látható az egykori vendégszobákban.
Részlet innen.

Itt léptünk be a múzeumba




Belső képek a kiállított tárgyakról, képekről....

Viccesek voltak ezek a falra írt szövegek....

A csárda és a híd makettje. Ezen még a régi fahíd látszik....

... itt pedig már a Kilenclyukú híd.

Leírás és rajzok a Kilenclyukú hídról. Rákattintva olvasható méretű lesz, úgy mint a többi ilyen hasonló tábla is.

"Jókai és Móricz Zsigmond" a csárdában

És közelebbről....




A falakon elhelyezett hatalmas képeken olvashatunk a régi hírességekről....






Régi üvegek egy vitrinben

Egy hintó makettje....

...és egy életnagyságú szekér



Be lehetett öltözni, hát mi is megtettük....




Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: