Utazásunk második napján Bene községet, Csetfalvát, Tiszaújlakot, Técsőt, Európa közepét Terebesfejérpatakot, és Rahót kerestük fel, ahol a Fekete- és Fehér-Tisza összefolyása található.
A felvételek 2007. június 18-án készültek.
Bene
 |
A XV. századi benei négyfiatornyos református templom a felújított toronnyal |
 |
A torony közelebbről |
Csetfalva
 |
A csetfalvai római és görög katolikus ökumenikus templom |
 |
A templom belseje |
 |
A templom belseje az ikonokkal |
 |
Görög katolikus ikonok |
 |
A templom alapkőletétele 1998-ban történt, de átadására csak 2001-ben került sor |
 |
A csetfalvai református templom és a fa harangláb |
 |
A Tiszahát egyik nevezetes látnivalója a XV. században épült református templom,
mely előtt egy XVIII. századból származó négy fiatornyos harangláb áll.
Díszesen festett fakazettáit Asztalos Lándor Ferenc készítette az 1700-as évek közepén.
A templomot a magyar állam segítségével 2000-ben újították fel
a tiszai árvizek rombolása után. |
 |
A templom tornya |
 |
Az egyik harang a toronyban |
 |
Magyar zászló a templomban |
 |
A festett fakazettás mennyezet |
 |
A templom belseje |
 |
A szószék |
 |
Részlet a szentély festett fakazettás mennyezetéből |
 |
A templombelső a szentélyből nézve |
 |
Újabb adat a templomról |
Tiszaújlak
 |
A tiszaújlaki Turul emlékmű |
 |
Az emlékművet 1906-ban, Rákóczi hamvainak Rodostóból való hazahozatalának évében
állították Nagy-Magyarország vármegyéinek földjéből épített dombon. A kurucok 1703.
július 14-16-i győztes csatájának állít emléket. 1945 tavaszán a szovjetek lerombolták
és a dombot széthordták. 1989. július 16-án társadalmi összefogással eredeti
formájában újra felépítették a Rákóczi turulos emlékművet,
amely azóta magyarság zarándokhelyévé vált. |
Técső
 |
A középkori eredetű técsői református templom a XIII. századból származik |
 |
A templom belseje |
 |
A templom 1748-ban jelentős átalakításon ment keresztül, ekkor készültek festett fakazettái. A jelenleg látható kazetták csupán a közelmúltban készült másolatok, de mégis a templom fő látnivalói. |
 |
A templom másik kincse a nemzeti színű magyar zászló a XX. század elejéről,
mely a szovjet időket a templom padlásán vészelte át. |
 |
Mivel az eredeti kazetták restaurálása pénzügyileg nem volt lehetséges (várva a jobb időket), így azok pontos másolatát készítették el, és a régiek alatt fél méterrel helyezték el. |
 |
A templombelső |
 |
A közel 200 kazetta közül nincs két egyforma |
 |
A szószék közelebbről |
 |
Részlet a festett fakazettás mennyezetből |
 |
Részlet a festett fakazettás mennyezetből |
 |
A templom orgonája és a festett fakazettás mennyezet |
 |
A templom mellett láthatjuk Hollósy Simon 1993-ban felállított mellszobrát,
aki 1918-ban Técsőn hunyt el. |
 |
Kossuth Lajos mellszobra a templom közelében |
Terebesfejérpatak
 |
Terebesfejérpatak, Európa földrajzi közepe - obeliszk jelzi ezt a nevezetes helyet |
 |
A Tisza az obeliszk mellett |
 |
Lehet fényképezkedni |
 |
Háttérben az orosz nyelvű felirat |
 |
Egy hangulatos fogadó |
 |
Képek a fogadó belsejéből |
Rahó
 |
A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása Rahónál |
 |
A folyó innen már Tisza néven fut tovább |
Beregszász, ahol a szállásunk volt
 |
Szállásunk a református diakónia |
 |
Az étkező |
 |
Kutyus az udvaron |
 |
Egy reggeli: szilvalekváros puliszka |
 |
Egy vacsora: gulyásleves |
 |
A helyi bevásárlóközpontban nagyon finom cukorkák és csokoládék tömkelege |
 |
És még egy "paparazzi" fotó, ugyanonnan |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
• Tákos, Csaroda és Beregszász
• Bene, Csetfalva, Tiszaújlak, Técső, Terebesfejérpatak, Rahó, Beregszász
• Munkács, Beregvár, Beregszász
• A Vereckei-hágó, Szolyva, Bene
• Nagyszőlős, Huszt, Iza, Szinevéri-tó
• Ungvár
• Feldebrő és Verpelét
Hallottatok Milotarol?A Tisza bal partjan van Csetfalvaval szemban!Udvozlet az USA-bol:Eva.
Koszonom a kepeket!